";
2019.09.25
21:17
A tisztán elektromos XC40 SUV a Volvo első, és egyben világ egyik legbiztonságosabb elektromos járműve lesz
Az elektromos járművek térnyerése a legjelentősebb átalakulásnak számít az automobil történetében. Több mint száz év után most először fordul elő, hogy a gépkocsik benzin- vagy dízelmotor nélkül képesek közlekedni, padlójuk pedig akkumulátort rejt. Ezzel alapvetően alakult át a gépjármű fogalma.
A jövő hónapban bemutatandó, tisztán elektromos Volvo XC40 szabadidőjármű bevezetésével a Volvo Cars nem pusztán első tisztán elektromos járművét bocsátja piacra, hanem – a tőle elvárható módon – egyben a világ egyik legbiztonságosabb autóját is, noha a belső égésű motor hiánya számos jelentős kihívást támasztott a fejlesztőkkel szemben.
„Hajtsa bár villanymotor vagy belső égésű erőforrás, egy Volvónak minden esetben biztonságosnak kell lennie.” – mondta Malin Ekholm, a Volvo Cars biztonságért felelős vezetője. „A tisztán elektromos XC40 pedig minden idők egyik legbiztonságosabb Volvója lesz.”
Az eredeti XC40 kimagasló biztonsági színvonalából kiindulva a Volvo Cars biztonságtechnikai mérnökeinek teljes mértékben át kellett tervezniük és meg kellett erősíteniük az autó elülső szerkezetét, hogy kompenzálják a belső égésű motor hiányát, hogy teljesítsék a Volvo Cars házon belüli, szigorú biztonsági elvárásait, és hogy ugyanolyan magas szintű utasvédelmet biztosítsanak, mint bármely más Volvóban.
„Az alapvető biztonsági szempontok ennél az autónál is ugyanazok, mint bármely más Volvónál. Az utastérben emberek utaznak, ezért az autót úgy kell megtervezni, hogy vigyázzon testi épségükre.” – mondta Malin Ekholm.
Annak érdekében, hogy ütközés esetén is biztosíthassa az utasok biztonságát és az akkumulátor sértetlenségét, a Volvo XC40 fedélzetén az utasokra és az akkumulátorra egyaránt új, különleges biztonsági szerkezet vigyáz. Az akkumulátort egy extrudált alumínium vázelemekből álló biztonsági cella óvja a sérülésektől. Ez a biztonsági cella a karosszéria közepén helyezkedik el, ami gyűrődőzónaként veszi azt körül.
Azzal, hogy az akkumulátor a padlóban kapott helyet, mélyebbre került a jármű tömegközéppontja, így csökkent a borulásveszély.
Az autó szerkezetét azonban nem csak elöl, de hátul is megerősítettük. Az elektromos hajtásláncot itt a karosszéria-szerkezetbe integráltuk, mivel így hatékonyabban lehet elvezetni az üközéskor fellépő erőket az utastértől, és mérsékelni az utasokat érő terhelést.
Ami az aktív biztonsági rendszereket illeti, az akkumulátoros XC40 ezen a téren is új technológiát alkalmaz. A Volvo modellek közül elsőként kapta meg azt az új, fejlett vezetőtámogató rendszer (ADAS) érzékelő-platformot, amely a Volvo Cars és a Veoneer vegyes vállalata, a Zenuity által kifejlesztett szoftvert alkalmazza.
Az új ADAS platform olyan modern, méretezhető aktív biztonsági rendszer, amely radarok, kamerák és ultrahangos érzékelők egész seregét alkalmazza. A méretezhetősége okán könnyen továbbfejleszthető rendszer az autonóm vezetési technológiák jövőbeli bevezetésének alapjait teremti meg.
A Volvo Cars a következő hetek során további részleteket hoz nyilvánosságra a tisztán elektromos XC40-ről, amelynek nyilvános premierjére október 16-án kerül sor.